A nap elején a korai kelés, az
idő előrehaladtával a kemény munka tünteti el a mosolyt az arcokról – ha egy
kívülálló néha bepillantana a Gyakorló Jégcsarnokba, azt hihetné, hogy zord és
morcos emberek sportolnak odabent.
Jégen és szárazföldön egyaránt
folyik a munka, és bár short trackeseink egyáltalán nem komor emberek, mi több,
kifejezetten jó a hangulat a csapat berkein belül, csak éppen akkor, amikor
hihetetlenül gyors köröket futnak a jégen, vagy amikor a sokadik percben végzik
a szárazföldi edzést, nem feltétlenül van kedvük vigyorogni…
Csütörtökön sajtónyilvános edzést
tartottak legjobbjaink, és bizony az edzők úgy meghajtották a versenyzőket,
hogy már egy óra elteltével is inkább a levegővételre koncentráltak a
sportolók, nem arra, hogy mosolyogjanak.
A kemény, hajtós munka nem a
média képviselőinek szólt – így dolgoznak a mieink, tulajdonképpen már a nyár
eleje óta. Pontosan tudják, hogy most kell beletenni a munkát a nagy egészbe,
hogy utána abból bármit is kivehessenek. Ők is. Mi is. A szurkolók is.
A magyar rövidpályás
gyorskorcsolyázók évek óta szállítják a jobbnál jobb eredményeket – saját
maguknak is magukra tették azt a bizonyos lécet, ezzel párhuzamos egyfajta
terhet is kaptak a vállukra, hiszen a sikersorozat után a szurkolók várják, mi
több, elvárják az újabb és újabb érmeket.
Így lesz ez majd januárban,
Debrecenben is a Főnix Csarnokban, s bár Jászapáti Petrának azért már eszébe
jut néha, hogy hazai pályán száguldhat a jégen, úgy véli, jobban teszi, ha
mindig csak a következő feladatra figyel.
„Tényleg várom már a debreceni
Európa-bajnokságot, ám addig még van két tengerentúli és két ázsiai
világkupaverseny, egyelőre az még többször jut eszembe, hogy a két etap közötti
néhány napon vajon ki tudom-e mosni a ruháimat…? És persze az Eb-ig még ott a
karácsony is! – mosolygott Petra. – Néha azt érzem, végre úgy igazán
elkezdődhetne már a szezon, máskor meg azt, hogy még szükségem van további
napokra ahhoz, hogy teljesen felkészülten lépjek jégre. A formámat egyébként
jónak érzem.”
Ez azért nem rossz mondat – és az
sem Bánhidi Ákostól, hogy a női csapat is egyre inkább összeérik, és ha nem is
feltétlenül az idén, de előbb-utóbb meglesz az eredménye a sok munkának. Ez
persze nem jelenti azt, hogy lányok nem tesznek meg mindent azért, hogy
Debrecenben ismét ott álljanak a dobogón. A fiúk meg… Januárban, a dordrechti
kontinensviadalon taroltak a mieink, ezt felülmúlni nem lesz egyszerű „mulatság”.
“A hazai Európa-bajnokság az
idény legfontosabb versenye lesz számunkra”. „De megismételni azért lehet a
dordrechti teljesítményt, nem? – kérdezett vissza Liu Shaoang. – Ott
például az ezer métert kicsit elrontottunk, vagyis máris van egy olyan mutató,
amelyiken javíthatunk Debrecenben. Ám előtte még a világkupa-sorozatban szeretnénk
bizonyítani. Aztán jöhet a hazai Európa-bajnokság, amely az idény legfontosabb
versenye lesz számunkra. Szerintem izgalmas lesz, én már várom, az pedig, hogy
mindent megteszünk az újabb jó eredményekért, egyértelmű.”
S ha már Debrecen, és ha már Európa-bajnokság:
napokon belül elindul az esemény honlapja – az euroshorttrack2020.com oldalon
minden információt, aktualitást, érdekességet megtalálhatnak majd az
érdeklődők, és a jegyvásárlásra is itt lesz lehetőség!
Forrás:
HUNSKATE Média / Kovács Erika.
Fotó: Gémesi Balázs