A Főnix Csarnokban napok óta
lázasan készültek a felnőtt és utánpótlás válogatott fogadására: kedden
délelőtt a fiatalok, kora délután pedig az olimpiai bajnokokat is felvonultató
csapat tesztelte a jeget.
A pályával mindenki elégedett
volt, még a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) gyorskorcsolya
sportigazgatója, Hugo Herrnhof, korábbi olimpiai és világbajnok short trackes
is, aki rendkívül barátságosnak nevezte a Főnix Csarnokot, amely egyszerre nagy
és tágas, de otthonos.
A kora délutáni program során az
olimpiai keret tagjai egyesével léptek jégre – néhány igazolt hiányzó ugyan
akadt, de a csapattagok többsége kipróbálta a debreceni jeget, s minden
bizonnyal hasznos tapasztalatokkal szolgálnak majd a versenyzők és az edzők a
jégkészítőknek.
A nyílt edzésen megjelent Kósa
Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, dr. Papp László,
Debrecen polgármestere – a januári kontinensviadal szervezőbizottságának elnöke
és társelnöke egyaránt elégedetten nyugtázta az előkészületeket.
Forrás: HUNSKATE Média / Kovács Erika –
Fotó: Derencsényi István