Liu SHAOANG az 1500 m
aranyérmese, az 500 méter ezüstérmese
„Igazán szenzációs élmény, hogy
ekkora, ráadásul magyar közönség előtt ilyen szép eredményeket értem el. Nem
igazán találom még a szavakat ennek kapcsán. Örültem az ezerötszázon szerzett
aranyéremnek, de azért volt bennem némi szomorúság, hiszen Shaolin az utolsó
körben kicsúszott. Aztán ötszázon megmutattuk, mire képesek a Liu testvérek!”
Suzanne SCHULTING (fotó) az 500
méter és az 1500 méter aranyérmese
„Mindkét döntőm és győzelmem
kapcsán boldog vagyok, az ötszázra különösen, hiszen világklasszis sprinterek
ellen voltam képes nyerni. Álomszerűen kezdtem ezt az Európa-bajnokságot.”
LIU Shaolin Sándor az 500
méter aranyérmese
„Különleges és egyben
fantasztikus volt, hogy ennyien itt voltak a Főnix Csarnokban, nagyon remélem,
hogy a jövőben még több világversenyt fogunk rendezni. Sohasem úgy megyek fel a
jégre, hogy le akarom győzni az öcsémet, Shaoangot, sőt, a legnagyobb
boldogság, hogy mindketten ott álltunk a dobogón. Az ezerötszázas kicsúszásom
miatt dühös voltam, de úgy öt perc alatt túltettem magam a történteken.”
Arianna FONTANA az 1500 m
ezüstérmese
„Nem-nem, nagyon boldog vagyok az
ezüsttel. Kicsit beragadtam hátul az elején, de aztán sikerült utolérnem
Suzanne Schultingot, ez biztató a jövőre nézve. Nagyon szeretnék csatázni vele
egyet a debreceni Európa-bajnokságon: csak én és ő, és meglátjuk mi történik.
Még soha nem volt lehetőségem rá mostanáig, hogy ellene fussak.”
Vladislav BYKANOV az 1500
méter bronzérmese
„Boldog vagyok, beleadtam
mindent. Elégedett vagyok, eddig ez a szezon nem túl jól alakult a számomra.
Úgyhogy most nagyon örülök ennek az éremnek, jól érzem magam Debrecenben, és jól
is megy a korcsolyázás. A jég nagyszerű, a hangulat kiváló, szóval minden
szuper!”
Anna SEIDEL az 1500 m
bronzérmese
„Nagyon boldog vagyok. Eddig nem
ment a szezonban, a hangulatom sem volt túl jó, örülök, hogy érmet szereztem.
Beleadtam mindent, s bár még nem néztem vissza a futamot, azt hiszem, nem
hibáztam.”
Natalia MALISZEWSKA az 500
méter bronzérmese
„Boldog vagyok. Egy
Európa-bajnokságon szerzett bronzéremmel mehetek haza, ezért is jelent számomra
sokat. Nehéz döntő volt, én be is ragadtam a harmadik pozícióban, így az utolsó
körben már csak arra figyeltem, hogy tartsam a harmadik helyet.”
Szemjon JELISZTRATOV az
500 méter bronzérmese
„Mindegy milyen érmet szerzek,
lehet az arany, ezüst, vagy bronz – érmet szerzek. A döntőben az utolsó helyről
indultam, és bár próbáltam az élre állni, a Liu testvérek nagyon gyorsak
voltak.”
Forrás: HUNSKATE Média
Fotó: Derencsényi István